Köretek az egészség tükrében, ha már unjuk a rizst…

Amikor elhatározzuk, hogy életmódot váltunk és elkezdünk edzeni, valamint étkezéseinket átalakítani, általában a fitnesz táplálkozást azonnal a zabbal, csirkével, rizzsel, párolt zöldségekkel, salátákkal és fehérje turmixokkal azonosítjuk. Egy darabig még élményt is jelenthet, hiszen egy másik ízvilág, majd 1-2 hét után gyorsan megunjuk, először csak elkezdünk bűnözni, majd hagyjuk az egészet. A kilók pedig pillanatok alatt visszajönnek…

Nézzük most a köreteket, amiket szabadon választhatsz főételeid mellé, ha már unod a rizst:

  • Az egyik kedvencem a quinoa (rizsparéj). Méretben körülbelül akkora, mint a köles, vagy amaránt. Búzaszerű, mégis a spenót közeli rokonának tekinthető növény magja, így gluténmentes. Hasonlóan kell elkészíteni, mint a rizst. Lehet egy kis zsiradékon megpirítani, majd vízben megfőzni, de elkészíthetjük úgyis, hogy csak simán megfőzzük vízben. Szuperélelmiszerek közé tartozik, mivel jelentős fehérjeforrás (fél csészében 11 gramm fehérje van), valamint tartalmazza mind a 8 esszenciális aminosavat. Számos ásványi anyagot forrása, többek között magnéziumot, káliumot és cinket tartalmaz. Vitamintartalma is magas: bőrt és hajat megfiatalító E-vitaminból, valamint a vitalizáló B-vitaminból található benne a legtöbb.
  • Reform élelmiszerek között megtalálható pehely, valamint puffasztott formában is, ami kiváló reggeli alap, akár növényi vagy állati tejjel, tejtermékkel.
  • A köles szintén dobogós helyezést érdemel. Szintén gluténmentes gabona. Magas rosttartalma végett segíthet az emésztőrendszeri megbetegedések esetén. Anyagcsere serkentő hatása régóta ismert. Elfogyasztása után kellemes, belső melegségérzet alakul ki, melynek lazító, stresszoldó hatása van. Kiváló B-vitamin forrás, ásványi anyagok közül vasat, jódot, káliumot, magnéziumot, mangánt, nikkelt, rezet, cinket és foszfort tartalmaz.
  • A köles erősíti a hajszálakat, javítja a körmök rugalmasságát, megszépíti a bőrt, jót tesz a szemnek és az idegrendszernek.
  • Szintén elérhető puffasztott változata, ami nagyon jó reggeli alap.
    Valamint nagyon finom kölesfelfújt készíthető belőle, aminek receptjét közzé teszem holnap a Fitness Terápia facebook oldalán.
  • A hajdina a keserűfűfélék családjába tartozik. Hántolva a rizs helyettesítésére használják. Szintén kitűnő növényi fehérjeforrás, mivel tartalmazza a 8 esszenciális aminosavat, akárcsak a quinoa. Ásványi anyagok közül megtalálható benne a foszfor, kálium, magnézium, folsav. Megerősíti a hajszálerek falát, méregtelenít.
  • Amennyiben nagyon szeretjük a tészta ételeke, ezekről sem kell lemondanunk. Ma már nagyon sokféle csökkentett szénhidráttartalmú tésztaféle közül választhatunk. Én személy szerint a rizstésztát kedvelem a legjobban sós ételekhez. Édes tészta ételekhez, pedig általában csicseriborsó lisztből tésztát szoktam választani. Mindkettőről annyit érdemes tudni, hogy lassan szívódik fel, hosszantartó telített érzést okoz.
  • Nem utolsó sorban, nagyon szeretem a tipikus magyar ételt a pörkölteket, paprikásokat. Ehhez pedig a legfinomabb köret a galuska, és erről nem is vagyok hajlandó lemondani. Viszont ezt is átalakítottam. A galuskát rizslisztből készítem el. Általában a vendégeim nem is szokták észrevenni, hogy nem a sima fehérlisztes verziót kapták. Két fontos dologra kell csupán a készítés során figyelni: eggyel több tojást kell a tésztába keverni, a tésztának pedig sokkal sűrűbbnek kell lennie. Akkor jó, ha megemelve belőle a fakanalat, nem esik le a kanálról a tészta. Közvetlen kifőzés előtt ezt még egyszer ellenőrizzük, mert a rizsliszt a zabliszttel ellentétben nem szívja magába a vizet, hanem kiengedi. Ha pedig a tészta nem elég sűrű, szétolvad a forró vízben kifőzéskor.

Ha változatosabban állítjuk össze egészséges ételeinket, kevésbé fogjuk érezni, hogy le kell mondanunk bizonyos ízekről és azok egyre kevésbé fognak hiányozni. Ha időt tudunk szánni arra, hogy esetleg kedvenc egészségtelen ételeinket elkészítsük egészséges formában, ráébredhetünk arra hogy az újra gondolt verzió sokkal kellemesebb élményt tartogat számunkra és nem csak akkor amikor elfogyasztjuk, hanem akkor is, amikor belenézünk a tükörbe...:-)