Beszéljünk a testképzavarokról, csakúgy, fitneszterápiásan…

Ahogy elkezdődik a nyár és a hőmérséklet eléri a 30 fokot, egyre kevesebb ruhát vagyunk képesek elviselni magunkon, és egyre nehezebb elfednünk testünk azon részeit, melyekkel nem vagyunk elégedettek, mert valljuk be, az emberek 99%-ka nem elégedett saját testével, miközben minden oka meglenne rá, hogy büszkén vállalja a nagyvilág előtt.

Miért van ez így? Valljuk be a divatvilág irreálisan vékony modelleivel nagyon nehéz versenybe szállni és nem is biztos, hogy szükséges. Épp valamelyik nap olvastam egy cikket, melyben bemutatták az új fürdőruha trendhez passzoló ideális női alakot. Az új trend ideálja a kiálló csípőcsont, a hatalmas rés a két comb között és a kiálló bordák… Biztosan erre vágynánk? Reális, hogy egészséges módon ez az „álomalak” elérhető?

Másik irreális elképzelés a fitnesz ipar által ontott képek tökéletesre gyúrt férfiakról és nőkről vegyesen. Ebben a világban pedig kiemelt trend a brazil popsi, ami nem kizárólag a kemény edzések eredménye, hanem egyben egy tartáshiba (fokozott lordózis) eredménye. A céltudatos modellek egy része nem rendelkezik ezzel a tartáshibával, hanem tudatosan pózol így fotókon, kifutókon, majd a hétköznapokban. Előbb-utóbb éppúgy rögzül testén, mint a reggeltől estig számítógép előtt görnyedő informatikuson az ülőmunkából eredő rossztartás.

Egy dolog azonban közös az extrém vékony szupermodellek és a brutál izmos fitnesz modellek között: fokozott veszélynek vannak kitéve a gerincbántalmak tekintetében. Nagyon vékony, szinte zéró izomzattal rendelkező modellek esetében mondhatni hiányzik az izomfűző, ami védené a gerincet, izmos ellentétük pedig képes extrém terhelésnek kitenni magát, valamint ezzel egyidőben  belekényszeríteni önmagát egy rossz tartásba. Biztosan ők lennének a motivációs képeinken, amikor végre elhatározzuk, hogy életmódot váltunk és lefogyunk? Másik fontos kérdés, valóban fogynunk kell, vagy elég csak feszesíteni testünket egy teljes testet átmozgató edzéssel? Valamint miért ne lehetne ezt gerincbarát módon, tartásjavítással kombinálni?

Nyaralásom alatt realizáltam, hogy mennyire nem látjuk reálisan önmagunkat, ha alakunkról van szó. A strandon bizony a maradék ruhadarabok is lekerülnek, majd jönnek a szabadkozások, hogy miért ekkora a “pocak”, miért ilyen „vastag” a comb, meg persze az a fránya narancsbőr… Te pedig csak nézed, próbálod felfedezni a felvázolt hibákat, de sehogy sem sikerül… Miközben jól érezhetnénk magunkat a bőrünkben, felszabadulhatnánk, és csak élvezhetnénk a nyaralást, létező és nem létező hibáinkon kattogunk. Emlékszel arra az élményre, amikor sikerült elengedned minden gondod, felvetted kedvenc ruhád, amiben igazán jól érzed magad és magabiztos vagy? Majd, ahogy sétáltál az utcán, egyszerre csak észrevetted a férfiak és a nők elismerő pillantását? Kevesebb voltál akkor még 5 kilóval? Nem. Az a laza könnyedség, boldogság, önbizalom sugárzott belőled, aminél vonzóbb dolog nincs a világon…

Több olyan fiatal hölgy vendégem van, akik épp egy nehezebb időszakon mennek keresztül. Többen vannak, akik egyszerűen nem hajlandók a tükör felé fordulva végezni a gyakorlatokat, ha pedig mégis arra fordulunk, akkor tesz valami negatív megjegyzést önmagára. Én pedig csak nézem, és csodálkozom, hogy nem látja saját szépségét.

Teljesen természetes, hogy kritikusok vagyunk önmagunkkal. Kell is, hogy így legyen, hiszen pont ebben van ott a fejlődés lehetősége, hogy változtassunk azokon a külső/belső állapotunkon, mellyel nem vagyunk elégedettek. Viszont a sok-sok kritizálás mellett vegyük észre erősségeinket, szépségünket is. Biztos vagyok benne, hogy számodra is van nem egy olyan külső/belső tulajdonság, amivel elégedett vagy. Ez is egy fontos része az átalakulásnak, életmódváltásnak, mert ahhoz hogy sikerüljön, bíznunk kell magunkban. 5 kilót, 10-et, 20-at és ennél akár sokkal többet, le lehet adni, a tartáshibát ki lehet javítani, a gerincbetegségeket meg lehet gyógyítani. Bármi is a célunk, sokkal könnyebb lesz elérnünk, ha reálisan látjuk és szeretjük önmagunkat.