Nem először találkozom olyan vendéggel, akinek derékfájására, izommerevségére azt tanácsolják, kezdjen el jógázni. Majd választanak egy jógairányzatot függetlenül attól, hogy komolyabban megvizsgálnák mi okozza panaszát. Persze a fájdalom nem múlik, sőt...
Történik egy komolyabb kivizsgálás, aminek eredményétől az említett jógairányzat oktatója zavarba jön, és tovább irányítja a vendéget. Megérkezik hozzám a vendég azzal a kéréssel, hogy nézzük át gyakorlását és javítsuk ki annak megfelelően, hogy mozgással (leginkább jógával) gyógyíthassa magát.
Részletében nem ismertem korábban ezt az irányzatot. Az első 2 percbe sikerül belekötnöm, de haladunk tovább. Nagyjából 10-15 perc után égnek áll a hajam... A végén csak annyit kérdezek, hogy mennyire ragaszkodik ehhez a jógához, aminek 75%-a nem segít, hanem kifejezetten ront állapotán. Rám néz hatalmas kék szemeivel és meg sem kell szólalnia. Megértem, hogy ez nem csak sport, hanem szerelem teljes elköteleződéssel. Szívem teljesen ellágyul, ismerem az érzést...
Mivel problémája még nem vészesen súlyos, de már fájdalmat okoz, valamint testén rögzült az ülőmunkából eredő rossz tartás, ráadásul férfiként alapból kötöttebb izomzattal rendelkezik és még itt van nekünk ez a meg sem merem kérdezni heti hány jóga óra..., csak egy lehetőséget látok, hogy összerakunk neki egy mindezt kompenzáló programot, amit minden egyes nap végeznie kell. Újra csillogó szemmel tesz esküt a rendszeres gyakorlásra. Nekem is nagyot dobban a szívem. Volt idő, amikor én is szigorúbban álltam a szabályokhoz, de idővel rájöttem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy szenvedélyünk nélkül, biztonságosan éljünk.
Az én új szenvedélyem a tánc. Sőt, már nem is olyan új, hiszen ez már a harmadik bejegyzés, ami legalább részben a táncról szól. Természetesen a héten is volt salsa parti és most először fedeztem fel, hogy ez a táncos világ sem olyan felhőtlen és biztonságos, mint gondoltam. Mindig vannak a buliban férfi ismerőseim, általában velük táncolok először, majd sok ismeretlen férfi kér fel az est folyamán. Feltűnik egy férfi, aki sokszor felejti rajtam a szemét. Külseje és magabiztos mozgása a buliban azt sugallja, hogy nagyon jó táncos. Várom, hogy felkérjen. Rámosolygok, persze tovább sétálok, tudom, hogy úgyis utánam jön és valóban odalép, felkér. Van egy pillanatnyi rossz érzésem, de eloszlatom. Valóban jó táncos, de rossz érzésem fokozódik. Először csak úgy tűnik véletlen csúszik végig a keze a hátamon, majd viszonylag hamar megismétlődik. Nem egyszer olyan közel húz magához, ami a sok-sok kontakt ellenére sincs benne a táncban. Rosszul érzem magam, főleg ahogy megérzem, mire megy ki az egész. Fáradtságra hivatkozva otthagyom. Mielőtt megmutathatnám a többieknek, eltűnik a buliból. Rossz érzés marad bennem és hiába táncolok a már megismert fiúkkal, lassan oldódom fel újra...
A tanfolyamról megismert haladóbb táncosok segítenek túljutni az élményen. Az egyik lány elmondja, hogy igen, vannak ilyen perverz férfiak, és egy idő után fel fogom őket ismerni. Mutat pár fogást, amivel tánc közben távol tudom tartani magamtól őket... Némileg hasonló, mint amit régen krav magán tanultam. Nem gondoltam, hogy egy salsa buliban lesz rá újra szükség :-). A tudás birtokában újra merek idegen férfiakkal is táncolni, de valahogy most nincs ott az a felszabadult öröm, mint korábban.
Az összes bennem lévő rossz érzést az első salsa privát órám oldja fel teljesen. Ahogy elkezdek táncolni tanárral, minden koncentráció ellenére, hogy itt nem csak élvezzük a táncot, hanem odafigyelünk a figurák pontos lelépésére, rájövök, hogy mennyire szeretem ezt a táncot, a zenét, az életérzést... Így nem érdekel, hogy a helyes tánctartás nem egyenlő a helyes tartással, hogy hosszabb táncolás után olykor-olykor megfájdul a térdem, hogy ebben a világban is vannak olyan emberek, akiktől jobb távol tartani magunkat. Ha már egyszer beleszerettünk és teljesen elköteleződtünk egy mozgásformának, akkor úgyis lesznek kompenzáló gyakorlatok és védelmi technikák, hogy boldogan és biztonságosan élhessünk szenvedélyünk fogságában...:-)