Szenvedélyünk fogságában

Nem először találkozom olyan vendéggel, akinek derékfájására, izommerevségére azt tanácsolják, kezdjen el jógázni. Majd választanak egy jógairányzatot függetlenül attól, hogy komolyabban megvizsgálnák mi okozza panaszát. Persze a fájdalom nem múlik, sőt…

Történik egy komolyabb kivizsgálás, aminek eredményétől az említett jógairányzat oktatója zavarba jön, és tovább irányítja a vendéget. Megérkezik hozzám a vendég azzal a kéréssel, hogy nézzük át gyakorlását és javítsuk ki annak megfelelően, hogy mozgással (leginkább jógával) gyógyíthassa magát.

Részletében nem ismertem korábban ezt az irányzatot. Az első 2 percbe sikerül belekötnöm, de haladunk tovább. Nagyjából 10-15 perc után égnek áll a hajam… A végén csak annyit kérdezek, hogy mennyire ragaszkodik ehhez a jógához, aminek 75%-a nem segít, hanem kifejezetten ront állapotán. Rám néz hatalmas kék szemeivel és meg sem kell szólalnia. Megértem, hogy ez nem csak sport, hanem szerelem teljes elköteleződéssel. Szívem teljesen ellágyul, ismerem az érzést…

Mivel problémája még nem vészesen súlyos, de már fájdalmat okoz, valamint testén rögzült az ülőmunkából eredő rossz tartás, ráadásul férfiként alapból kötöttebb izomzattal rendelkezik és még itt van nekünk ez a meg sem merem kérdezni heti hány jóga óra…, csak egy lehetőséget látok, hogy összerakunk neki egy mindezt kompenzáló programot, amit minden egyes nap végeznie kell. Újra csillogó szemmel tesz esküt a rendszeres gyakorlásra. Nekem is nagyot dobban a szívem. Volt idő, amikor én is szigorúbban álltam a szabályokhoz, de idővel rájöttem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy szenvedélyünk nélkül, biztonságosan éljünk.

Az én új szenvedélyem a tánc. Sőt, már nem is olyan új, hiszen ez már a harmadik bejegyzés, ami legalább részben a táncról szól. Természetesen a héten is volt salsa parti és most először fedeztem fel, hogy ez a táncos világ sem olyan felhőtlen és biztonságos, mint gondoltam. Mindig vannak a buliban férfi ismerőseim, általában velük táncolok először, majd sok ismeretlen férfi kér fel az est folyamán.  Feltűnik egy férfi, aki sokszor felejti rajtam a szemét. Külseje és magabiztos mozgása a buliban azt sugallja, hogy nagyon jó táncos. Várom, hogy felkérjen. Rámosolygok, persze tovább sétálok, tudom, hogy úgyis utánam jön és valóban odalép, felkér. Van egy pillanatnyi rossz érzésem, de eloszlatom.  Valóban jó táncos, de rossz érzésem fokozódik. Először csak úgy tűnik véletlen csúszik végig a keze a hátamon, majd viszonylag hamar megismétlődik. Nem egyszer olyan közel húz magához, ami a sok-sok kontakt ellenére sincs benne a táncban. Rosszul érzem magam, főleg ahogy megérzem, mire megy ki az egész. Fáradtságra hivatkozva otthagyom. Mielőtt megmutathatnám a többieknek, eltűnik a buliból. Rossz érzés marad bennem és hiába táncolok a már megismert fiúkkal, lassan oldódom fel újra…

A tanfolyamról megismert haladóbb táncosok segítenek túljutni az élményen. Az egyik lány elmondja, hogy igen, vannak ilyen perverz férfiak, és egy idő után fel fogom őket ismerni. Mutat pár fogást, amivel tánc közben távol tudom tartani magamtól őket… Némileg hasonló, mint amit régen krav magán tanultam. Nem gondoltam, hogy egy salsa buliban lesz rá újra szükség :-). A tudás birtokában újra merek idegen férfiakkal is táncolni, de valahogy most nincs ott az a felszabadult öröm, mint korábban.

Az összes bennem lévő rossz érzést az első salsa privát órám oldja fel teljesen. Ahogy elkezdek táncolni tanárral, minden koncentráció ellenére, hogy itt nem csak élvezzük a táncot, hanem odafigyelünk a figurák pontos lelépésére, rájövök, hogy mennyire szeretem ezt a táncot, a zenét, az életérzést… Így nem érdekel, hogy a helyes tánctartás nem egyenlő a helyes tartással, hogy hosszabb táncolás után olykor-olykor megfájdul a térdem, hogy ebben a világban is vannak olyan emberek, akiktől jobb távol tartani magunkat. Ha már egyszer beleszerettünk és teljesen elköteleződtünk egy mozgásformának, akkor úgyis lesznek kompenzáló gyakorlatok és védelmi technikák, hogy boldogan és biztonságosan élhessünk szenvedélyünk fogságában…:-)

„Én azt hittem, hogy a salsa, az valami szószféleség”….:-D

A salsáról mindig eszembe jut egyik kedvenc sorozatom jelenete:

Majd Antal titokban megtanul táncolni, lenyűgözi Gabit és elveszi feleségül. Persze addig még lesz benne sok-sok fordulat és vicces jelenet :-).

Elérkezett a várva várt intenzív kubai salsa nyári tanfolyam hete. Vegyes érzelmekkel indulok a tanfolyamra. Mindig aggodalommal tölt el, amikor be kell illeszkednem egy teljesen új környezetbe, idegen emberek közé. Vagy 50-szer megszólal a kisördög a vállamon: menj haza, pihenj, aludj egy nagyot… De nem, megiszok még egy kávét és megyek.

Megérkezve a táncstúdióba, nézem a várakozó embereket. Sokan már ismerik egymást. Ez így számomra megnehezíti a beilleszkedést. Csendesen háttérbe húzódom. . Elkezdődik az óra. Megnyugszom. A tanárok zseniálisak. Egy pillanat alatt jó hangulatot teremtenek. Örülök, hogy itt vagyok. Jól tanítanak, pillanatok alatt párba állunk és már párban is gyakorlunk. A fiúk körbe haladnak, mindig cserélődik a partner. . Mindenkivel nagyon jó táncolni, de persze hamar kialakul, kik lesznek a kedvenceim. Már az első alkalommal teljesül az egyik kívánságom. Szeretem a Despocito dalt. Akárhányszor hallom, elképzelem, hogy táncolok rá. Már az első két óra végén van szabad tánc. Megszólal a Despocito, és épp az egyik oktató fiú lép hozzám. Már nem is érdekelnek a lépések, nem kell koncentrálnom, csak követem őt, és táncolok :-).

Igen, tudom, hogy ez kizomba és nem salsa, de az eredeti videoklip tánca nem tetszik, nekem az túl sok, túl közönséges.

Egy picit nézzük fitneszterápiásan is magát a tanfolyamot. Már az első alkalommal átvesszük a helyes tánctartást. Ezt nevezzük is így, mert amit a táncban helyes tartásnak neveznek, azt mi gerinctrénerek javítandó tartáshibának. Méghozzá ez a fokozott ágyéki lordozis állapot. Nem véletlen ez a latin táncoknál, hiszen a csípőmozgásnak itt különösen hangsúlyos szerepe van, és ennek a tartáshibának köszönhetően, íveltebb és kerekebb a popsi. Ezt hívják brazil (vagy kacsa) popsinak. Hátulról ez nagyon szép látvány, de ha megnézzük oldalról, akkor már látszik a tartás hátránya is, ez pedig az előre eső hasfal. Ez pedig a haránt hasizom gyengeségének köszönhető. Bizony a legcsinosabb oktató lánynak és fiúnak is van egy kis előre eső pocija…

 

 

 

De nincs ezzel semmi baj, ha csak tánc idejére kényszerítjük magunkat ebbe a tartásba, a minden napjainkba pedig beépítjük a tartáshibára vonatkozó korrekciós gyakorlatokat. Edzenünk kell a haránt hasizmunkat, hasizmokat és a farizmokat is. Nyújtanunk kell a combhajlító izmunkat (a combunk hátsó részén helyezkedik el). A következő gyakorlat kiváló a haránt hasizom, ferde hasizmok és farizom együttes edzésére:

De térjünk vissza kicsit a tanfolyam és a tánc hangulatára.  Óráról órára egyre jobb a hangulat. Ugyan egyre több a lépés, és egyre könnyebben zavarodom bele, hogy éppen melyik is fog következni, de azért nőként „könnyű” dolgom van. Vagy inkább csak könnyebb, mint a fiúknak. Nekem csak a partnerem vezetésére kell figyelnem, és csak a profi szemek veszik észre, ha elrontom a lépésem. A fiúknak viszont nehezebb, miközben táncolnak, fejben már előre meg kell tervezniük a következő figurát… Negyedik napra egészen otthonosan érzem magam az új környezetben.

Utolsó nap késik pár fiú, így az első táncnál pár nélkül maradok. Odalibben mellém az oktató lány, beáll fiúnak. Épp csak tánctartásba helyezkedünk el, mindenki mosolyog, mi is magunkon. A lánnyal kb. egyforma „magasak” vagyunk. Ő sötétbarna, én világos tónusokkal. Ez alkalommal ő neon pink felsőt visel, én pedig neon citromsárga felsőt. Az egyik srác megszólal: milyen jól mutattok együtt, mint két finom gumicukor. Felejthetetlen bók :-D.

Eljön a buli napja. Előkerül piros ruhám a szekrényből. Haj belőve, enyhe smink és tükörbe nézve ritka pillanatok egyike, teljesen elégedett vagyok a látvánnyal. Megérkezünk a buliba egy kisebb társasággal. Tánctéren megpillantok egy nagyon csinos lányt, aki profin táncol. Mutatom őt a társaságomnak. Ők is rajta felejtik a szemüket, és engem elönt a büszkeség. Ő Melinda barátnőm.

Az egyik fiú táncolni visz :-). A parkett széléről ismerős szempárok villannak felém, itt vannak a tanfolyami társaim. Egy szám után csatlakozunk hozzájuk. Az egyik srác azonnal megjegyzi, hogyha ilyen csinosan jövök buliba, nem sokat fogok ülni. Én csak mosolyogva megjegyzem, nem is ezért jöttem. Érti a célzást és már visz is táncolni. Megérkezik gyerekkori legjobb barátnőm. Férjével együtt profi táncosok. Táncpartneremmel felkérjük őket. Barátnőm férjével is nagyon jó együtt táncolni. Tisztában van vele, hogy kezdő vagyok, nem figurázza túl, forgat, de hagy időt a lépéseknek, egyértelmű a vezetése.

A piros ruhám valóban megteszi a hatást. Nagyon sokan felkérnek, ismeretlenek is. Velük egy kicsit nehezebb, mert hoznak olyan figurákat, amiket nem ismerek. Meglepődnek, amikor nem úgy lépek, ahogy kellene. Mondom kezdő vagyok. Megkérdezik mikor kezdtem. A válaszomon, hogy a héten, ledöbbenek. Meggyanúsítanak, hogy biztosan táncoltam mást korábban. Nemleges válaszomra még több bókot kapok és ezúttal nem csak a szemem csillogására.  Két pasi éles vitába kezd, kié lesz a következő tánc velem. Végül megyek a nyertes “párbajhőssel.” Néhány szám után pihenni indulok, de abban a pillanatban hozzám lép az egyik haladó fiú a tanfolyamról. Vele nagyon jó táncolni, azonnal elfelejtem, hogy pihenésre vágytam.

A buli vége felé pedig táncolok egy oktató fiúval. Nemcsak szuper táncos, de nagyon vicces figura is. Egyszerre táncoltat és nevettet. Nem mintha salsa közben nem húzódna automatikusan vigyorra a szám. De nem csak nekem. Pontosan ez az, ami megfogott még ebben a világban. Mindenki kedves és mindenki mosolyog. Nincsenek részeg emberek, mindenki intelligens és udvarias. A pasik férfiként viselkednek, és mi nők lehetünk mellettük. Olyan szintű önbizalom növelő tréning, amit egyetlen tükör előtt végzett gyakorlat sem tud pótolni. Az elejétől a végéig bomba nőnek érzem magam. Éjjel haza érve realizálom, hogy a hajam ismét átnedvesedve rálapul már a testemre, a sminkem enyhén elkenődött, de az a levakarhatatlan vigyor ott van az arcomon.

Száguldás/új autó/régi gerinc/nincs fájdalom :-)

Így nyár közepén nem megy nekem az a fegyelmezettség, ahogyan még télen belevetettem magam a munkába. Úgy döntöttem, most nem is görcsölök tovább ezen, hanem kicsit átalakítva a koncepciót vasárnaponként a heti élményeimet osztom meg veletek, persze messze nem térünk el a honlapom küldetésétől. Minden élménynél a gerinc marad a fővonal.

Ezúttal az autó és a vezetés kerül fókuszba. Honnan jött az ötlet? Már nagyjából féléve nyomasztott, hogy le kellene cserélnem az autómat. A szerelőm is elmondta minden alkalommal, amikor csak találkoztunk. Márpedig az utóbbi időszakban öreg autómnak köszönhetően, túl gyakran találkoztunk. Bár kedvelem őt, mellesleg az a típusú férfi, aki ha látványszervizt nyitna, az összes hölgy kliense boldogan és érdeklődve nézné végig autója javítását, ennek ellenére nem tettek boldoggá az egyre költségesebbé váló találkozásaink. Valamint egyre nehezebb teherként nehezedett rám a csere gondolata, amit ezúttal egyedül kellett megoldanom.

Szerencsére azért volt több ismerősöm, akiknek van autókereskedésben jó kapcsolata és kapok pár telefonszámot. Nem aprózom el, az összeset felhívom. Nagyjából már megfelelő képekkel rendelkezem azokról a márkákról, amik szóba jöhetnek, mint vétel, de fogalmam sincs hogy saját autóm, mennyit ér a piacon. Találkozom egy kereskedővel, aki segíteni akar. Elmondja, hogyan tudom a legjobb áron eladni az autóm. Mindent részletesen átbeszélünk: mennyiért rakjam fel, mit hangsúlyozzak a hirdetésben, még azt is elmondja milyen típusú vevőre számítsak. Zseniális a kereskedő, ugyanis minden pont úgy történik, ahogyan megjósolja.

Vasárnap délután 14.00 körül felteszem a hirdetést, pont úgy, ahogyan a kereskedő mondta. 30 perc sem telik el, csörög a telefonom. 16.00-kor már aláírjuk az adásvételi szerződést, 17.00-re pedig nekem is egyeztetett időpontom van a kiszemelt autóra. Ebben a pillanatban eldöntöm, ha tetszik, én is megveszem azonnal.

Még egy nagyot dobban a szívem, ahogy eddigi öreg szépségemmel elgurulnak, majd megyek megnézni új jelöltem. Első pillantásra tetszik, hevesebben ver a szívem, de igyekszem palástolni a rajongásom. Beülök, az illata is rendben van. Bízom benne, hogy a vezetésnél sem lesz gond. Ahogy elindulunk már érzem, hogy ez szerelem első látásra, és kell nekem ez az autó. Tovább őrizve pókerarcom, próbálok alkudni. A pasi nem enged. Tudom, hogy jó áron van az autó, így végül feladom és közlöm, hogy rendben, megveszem. Kissé ledöbben, de nincs akadály. Minden ész érv ellenére, hogy átvizsgálás nélkül nem veszünk autót, belül érzem, a legjobb döntést hoztam. Fülig érő mosollyal viszem haza az új kisautóm :-). A benzinkútnál újra körbe járom és ellágyult szívvel nézem, hogy milyen szép…:-).

Éjjel alig várom, hogy reggel legyen és vezethessem újra. Onnan veszem észre, hogy teljes mértékben beleszerettem az új kis csodámba, hogy mindenhová autóval megyek. A korábbi szemléletem teljesen félresöpröm, hogy először felmegyünk internetre, kiválasztjuk a megfelelő szolgáltató helyet, ha valamit vásárolni szeretnénk, és majd a megfelelőhöz elmegyünk személyesen. Meggyőzőm magam, hogy mindenről jobb személyesen meggyőződni, ezért körbe autózom a környéket. Az autóvezetést eddig kieső időnek éreztem, ezért mindig közben bonyolítottam a telefonhívásokat (természetesen headsettel), most félreteszem a telefont, élvezni akarom a vezetés minden egyes másodpercét :-). Minden alkalommal, amikor megállok körbesétálom és rácsodálkozok, milyen szép. Igen, azt hiszem ezt már nevezhetjük szerelemnek :-), A hét egyik legnagyobb izgalma, amikor bemutatom őt az autószerelőmnek. Kb. úgy várom véleményét, mint amikor a szerelmes leányzó először viszi haza szíve választottját. Nagyot dobban a szívem, amikor csak azokat a jövőbeni szervizeket jelzi előre, ami a km óra állásából is adódik. Majd mosolyogva hozzáteszi: “élvezheted az új autódat”. Én pedig érzem, hogy ebből a lángolásból, hamarosan mély szeretet lesz :-).

Nagyon fontos, hogy jól válasszunk autót, hogy kényelmesnek érezzük, azontúl, hogy természetesen műszakilag is teljesítenie kell választottunknak. Nálam az autócsere során felmerült, hogy ezúttal szalonban vásárolok új autót. El is mentem a megfelelő márkakereskedésbe, ahol kipróbálhattam a kiszemeltet. Nagy élményre vártam, de picit csalódás volt. Nem tudtam az ülést kényelmesre beállítani, és ez a hosszú ülőfelületnek volt köszönhető. Bármennyire is szép és modern volt az autó, éreztem, hogy egy hosszú út után, nem csak a derekam fog leszakadni, de ezúttal a térdem is meg fog fájdulni.

Alap dolog számomra, hogy minden autóban használok autós deréktámaszt. Csak és kizárólag a külön párnát szeretem, a beépítettet nem, mert nekem sosem oda esik, ahová kellene. Ha támasz nélkül vezetek, szinte biztos, hogy pár rövid út után is elkezd fájni a derekam. Természetesen a megfelelő nyújtásokkal ez a fájdalom is elmulasztható, de a legjobb megelőzni. Nyári időszakban egyébként is sokkal többször ülünk autóba. Leugrunk a Balatonra, elutazunk Horvátországba, vagy más közeli, távolabbi országba indulunk el autóval. Ha hosszabb útra megyünk, fontos, hogy a deréktámasz használatán túl, tartsunk pihenőket és ilyenkor nyújtózkodjunk, amennyit csak tudunk. Nyújtózásnál tartsuk feszesen a hasunkat, billentsük magunk alá a medencét és amilyen erővel csak tudunk nyújtózzunk felfelé. Nagyon jó, ha a nyakunkat is külön megnyújtjuk. Itt pedig arra kell figyelnünk, hogy fejtetővel nyújtózunk felfelé, miközben álunkat behúzva tartjuk. Ha erre a kis tornára figyelünk és beszerzünk egy deréktámaszt, elkerülhetjük, hogy derékfájósan induljon a nyaralásunk.

Hogy mi lesz a következő bejegyzés? Még nem tudom :-). Eldöntöttem, hogy ezen a nyáron élni fogok és élményeket szerzek. Nagyon ráfér a kis a lelkemre. Jövő héten kezdődik a tánctanfolyam. Lehet, hogy táncolunk…? 🙂

 

Mi vár ránk a komfortzónán túl…?

Elmaradt a csütörtöki poszt. Sokat gondolkoztam megírjam-e ennek valódi okát. Lelkileg nagyon összetörtem és egyszerűen képtelen voltam írni. Mindig nagyon fegyelmezett vagyok, de ezen a héten nem sikerült felülkerekednem a kedvetlenségemen és a szinte fizikai szintre emelkedett fájdalmon. De erről ennyit is. Annyi szomorúság, bánat, fájdalom és csalódás van a világban, hogy amikor szabadidőnkben olvasunk, gyógyulunk, ne ezekre koncentráljunk. Ez a poszt is arról fog szólni, hogy engem mi lendített ki erről a pontról.

Több vendégem jár táncolni, többnyire salsa a kedvencünk és gyakran jön a kérdés, táncolhatnak-e, nem árt a gerincüknek? Sok tapasztalatom nincs tánc terén, sosem voltam különösebben táncos alkat. Hogy egy kicsit közelebbről szemügyre vegyem, végre igent mondtam egy barátnőmnek, aki már régóta csábított salsa buliba.

A péntek esti buliba a munkahelyemről indulok. Ezért már délután el kell döntenem, mit vegyek fel. Előkerül a kis piros ruhám, végre felvehetem. Mióta megvettem még nem volt alkalom, hogy hordhassam. Beállok a tükör elé, túlöltözött vagyok így délután. Melinda barátnőm is általában farmerben van, így jön az újra tervezés. Ok, marad a farmer, ing. Kicsit unalmas, de van egy színes nyaklánc, ami feldobja. Nem az igazi, de nem baj, úgysem biztos, hogy megyek, csak kell egy jó kifogás, amivel nem bántom meg a barátnőm. Semmi kedvem elmenni a buliba, viszont nagyon k@cs@g dolognak tartom az utolsó pillanatban visszamondani. Végül is ott lesz még két barátnője… Mindegy, meglátjuk.

Végül nem tudok nemet mondani. Megérkezünk a buliba. Ahogy meglátom a táncoló párokat, már sajnálom, hogy az alaplépést sem tudom. Csendesen hátrébb húzódom ott, ahol a lányok várják, hogy táncba vigyék őket. Nem is tudom eldönteni, mitől izgulok jobban, attól, hogy táncolni hívnak, vagy attól, hogy nem. Még eldöntenem sem sikerül, odalép egy fiú. Azonnal meggyónom neki, hogy teljesen kezdő vagyok. Kicsit megretten, mert kiderül, hogy ő is, de azért visz a parkettre. Próbálkozunk, de nem sikerül ütemre együtt mozogni. Ettől függetlenül végtelenül kedves velem és én is jól érzem magam vele. A szám végén annyit mond, ne aggódjak, amint felkér egy fiú, aki jobban tud, nekem is menni fog. Azt gondolom, ezek után senki sem visz táncolni, de épp csak elköszönök első partneremtől, odalép a következő srác. Azonnal megteszem kötelező vallomásom, hogy teljesen kezdő vagyok. Ő pedig csak rám mosolyog, és annyit mond: „nem baj, most táncolni fogsz”.

A pasi magabiztosan vezet a parkettre és végig a táncban. Fogalmam sincs a lépésekről, csak követem őt, és táncolok. Egy-két figura nem jön össze, ekkor elmondja, hol és hogyan tartsam a kezem, mutat egy-két lépést és folytatjuk. Számomra teljesen megszűnik a külvilág, csak mi vagyunk és a zene. Csak a partneremre figyelek. Érzékelem, hogy vannak körülöttünk, és hogy mennyire profi a partnerem. Folyamatosan forgat és véletlenül sem ütközünk senkivel. Fogalmam sincs hányadik számot táncoljuk együtt, csak egy pillanatra realizálom, hogy a tökéletesen betűrt nyári ingem, már kicsúszott a farmeremből, teljesen leizzadtam, a hajam már rátapad a testemre, de nem érdekel, csak a partneremre és a zenére figyelek. Ő pedig végig széles mosollyal az arcán vezet. Majd magához húz, odahajol hozzám: „tudod, miért nagyon jó veled táncolni?” Biztos vagyok benne, hogy nem a tudásom fogja megdicsérni :-D. „Azért a csillogásért a szemedben. Látszik, hogy minden egyes másodpercét élvezed. Gyakran a lányok csak táncolnak, de ami ott van benned, az hiányzik.” Tényleg élvezem minden egyes pillanatát, akár az egész estét végig táncolnám vele, de nem akarom megfosztani az élménytől, hogy olyan lánnyal is táncolhasson, aki tud is.

Félre vonulunk kicsit pihenni. Realizálom, hogy a nevét sem tudom. Bemutatkozunk. Megölelem őt és a fülébe súgom, hogy köszönöm, hihetetlen élménnyel ajándékozott meg és én most ezzel az élménnyel haza is megyek. Kér, hogy maradjak. De tudom, hogy most kell haza mennem, mert most van bennem ott az elhatározás, hogy meg akarok tanulni táncolni. Két hét múlva indul egy intenzív tanfolyam. Tudom, hogy ott leszek, és a következő alkalommal a piros ruhámban jövök és úgy, hogy legalább alapszinten tudjak táncolni.

Egy pillanatra hezitál, elkérje-e a számom, de nem teszi. Úgyis tudja, én is tudom, hogy találkozunk még. Gyorsan körbe nézek. A barátnőm táncol. Nem zavarom. Megegyeztünk, hogy haza megyek, amint úgy érzem elég volt nekem, csak írok neki sms-t. Még egy ölelés a sráccal és levakarhatatlan vigyorral az arcomon, elindulok haza. A mogorva ruhatáros sem bírja ki, visszamosolyog.

Az autóm felé sétálva mellém toppan egy férfi és megszólít. Szabadkozik, hogy a buliban látott és annyira ragyogtam, hogy nem bírta ki, hogy utánam jöjjön. Meg akar hívni egy italra. Normál esetben azonnal nemet mondok, de őszintén kedvesnek tűnik, aki nehezen szedte össze a bátorságát. Nem akarom megbántani. Ezért csak annyit mondok, hogy ott leszek a tánctanfolyamon, ott megtalál, és boldogan haza megyek. Szombat reggel pedig végre úgy ébredek, hogy nincs ott az a nyomasztó üresség a szívemben. Megtaláltam az új szerelmem: táncolni fogok :-), és persze gerincügyileg is ki fogjuk vesézni alaposan a táncot. Meglátjuk lesznek-e veszélyforrások benne, és ha igen, akkor jönnek a kompenzációs gyakorlatok, mert a táncról nem mondunk le. Sosem mondunk le :-).