Korábbi bejegyzésemben utaltam arra, hogy volt egy önismereti könyv, aminek hatására nagyon másként kezdtem el újra felfedezni a világot. Ez pedig Csattos Ilona könyve: Vedd észre – a legmélyebb önismeret.
Ha nem olvastad a könyvet, érdemes időt szakítanod rá. Minden egyes oldala tele van tartalommal, amit érdemes ismételten átgondolni. Az élet minden területét lefedi: párkapcsolat, család, szociális kapcsolatok, önmagunkhoz való viszony, anyagi jólét – biztonság, egészség, spiritualitás. Ebben a bejegyzésben, most a fogyókúrával, alakformálással foglalkozó részt emelném ki, mert nagyon jól megfogalmazza, hogy mi az, amire figyelnünk kell, amit észre kell vennünk, ha eredményesen és tartósan szeretnénk változtatni a külsőnkön, és miért nem működnek, miért nem lesznek tartósak az éhezéssel járó fogyókúrák.
Vendégeim többsége gerincbántalma mellett alakformálási céllal keres meg. Ebben az esetben arra szoktam őket kérni, írjanak nekem étkezési naplót, hogy kiderüljön hol a hiba az étkezésben. Valamint a szokásaikra is kíváncsi vagyok. Van ideje főzni, vagy rendeli az ételt, munkahelyén veszi meg, milyen lehetőségek vannak erre, hiszen életmódjának megfelelően tudunk ezen tartósan változtatni. Az elején mindig jelen van a nagy elszántság, de ahogy jönnek a feladatok, vele együtt jönnek a kifogások és a magyaráztok. 3-ból minimum 2 vendég esetében. Háromból legfeljebb 1 fogja betartani és ő valóban le is fogy és motivált marad.
Nehezen fogadják el az emberek, hogy változtatni kell!!! „Nem lehet megoldani problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel csináltuk őket” /Albert Einstein/. Ez igaz a kövérségre, gerincbántalmakra. Nem tudunk úgy meggyógyulni, ha nem szakadunk ki abból az életvitelből, ami ide vezetett minket.
Egyébként nem szeretem a fogyókúra szót, de ezt már nagyon sokan kifejtették miért is érdemesebb életmódváltásra törekednünk inkább. Ezért ezt most én különösen nem is fejtegetném tovább. Ami a lényeg, ha a fogyás a cél, akkor kevesebb energiát kell bevinnünk a testünkbe, mint amennyit felhasználunk. De az sem mindegy, hogy ezt az energiát milyen összetételű és milyen minőségű élelmiszerekből nyerjük.
Nem fog működni az a módszer, hogy ugyanazt eszem, csak kevesebbet. Hogy miért is nem, Csattos Ilona nagyon pontosan megfogalmazza a könyvében: „Egyetlen egyszer lehet csak jó eredményt elérni fogyókúrával úgy, hogy valaki keveset eszik, vagy éhezteti magát. Ugyanis ebben a folyamatban a sejtek éheznek, így a test számára ez egy trauma. És mint tudjuk, az agyunk úgy működik, hogy meg akar minket védeni attól, hogy ami a múltban traumával járt, vagy amitől rosszul éreztük magunkat, az újra megismétlődjön. Ezért ezt követően a védekező mechanizmus által – az éhség megelőzésének érdekében – minden bevitt falat elraktározódik a sejtekben. A fogyókúra ezután egyre kínosabbá válik, és kis eredménnyel vagy eredmény nélkül zárul.”
Ezért veszélyes az, amikor a ránk nehezedő stressz alatt, vagy éppen a feszített munka tempónk miatt nem jut időnk az étkezésre és egész nap nem vesszük észre. Attól, hogy a figyelmünk elterelődik az éhségről és már nem érezzük a jelét sem, a szervezetünk éhezik, és amit újra táplálékhoz jut, elkezd azonnal raktározni és felkészülni az ínséges időkre. Ilyenkor képesek vagyunk azt hinni, hogy szerencsétlen alkatok vagyunk, nincs esélyünk lefogyni, hiszen nem is eszünk olyan sokat, mi már a levegőtől is hízunk.
Tudnod kell, hogy kövérséget nem örökölsz a szüleidtől. Hízásra való hajlamot és életmódot viszont igen. A jó hír viszont az, hogy ez utóbbit meg tudod változtatni. Ez már a te döntésed. Már érted miért nem működik az éhezés, a magas szénhidráttartalmú üres kalóriák (fehér lisztet, cukrot tartalmazó ételek) csökkentett fogyasztása, ezért ideje befejezni önmagad rombolását olyan mondatokkal: „én ilyen típus vagyok”, „anyám-apám is ilyen volt”, „a levegőtől is hízom”.
Egyik délután együtt kávéztam egy barátommal. Kora délután, 15.00 óra magasságában találkoztunk az egyik Duna parti büfében. Mindig panaszkodik, hogy nem tud lefogyni és újra és újra a segítségem kéri. Már régen feladtam, hogy komolyan foglalkozzam a kérésével, ugyanis képtelen betartani bármit is, amit mondok. Végül a kávé mellé vett magának egy hot-dogot is, mert kiderült egész nap nem evett, csak délelőtt 11.00-kor egy banánt. Közben pedig minden magyarázatom ellenére meggyőzi magát, hogy ez így jó, hiszen egyelőre kalória deficitben van. Csakhogy a szervezetünk intelligens, hiába próbáljuk átverni, megmutatja, hogy bizony hazugok vagyunk. Igen, ilyenkor hazudunk magunknak a környezetünknek, akik lehet, hogy belemennek a kis játékunkba és még asszisztálnak is, vagy segítő szándékkal kimondják az igazat. Szerencsés vagy, ha az utóbbiból van több.
Ugyanezzel a barátommal egyszer elmentem bevásárolni. Végigjártam vele a sorokat és türelmesen magyaráztam, hogy miben mennyi szénhidrát van, mi az ami tilos, mi az ami módjával, és mi az ami lehet. Közben magamnak is vásároltam, ezért nem tartottam őt végig szemmel. Majd a pénztárnál, segítek neki is elpakolni és a kezembe akad egy tábla tejcsokoládé... EZ MI A...? Válasza: csak egy kis jutalom a diéta utánra... Talán majd jön valami, valaki, aminek hatására egyszer valóban akar majd változtatni, de amíg másoktól és valami csoda módszertől várja az eredményt, addig minden marad a régiben.
Mindenkinek van egy bűvös kép, mondat, élmény, bármi, ami hirtelen átkapcsolja az agyát és megszületik a döntés. Változtatni akarok. MOST. Minden ami holnap, vagy hétfőn indul halálra van ítélve. Hidd el, hogy azok az emberek, akik kívülről tökéletesnek látszanak, is küszködnek hasonló problémákkal. A legnagyobb kövérséghez vezető csapda, hogy az ételt jutalomként használjuk. Édességekkel pótoljuk gyakran, ha úgy érezzük nem szeretnek minket eléggé. Édességgel fejezzük ki a szeretetünket, vagy más finom, kalóriadús falatokkal. Gyakran hallom a következő magyarázatot is: „én megengedem magamnak az élvezeteket”. Valóban? Alig hiszem, ha erre az egyetlen lehetőségként a cukros, habos sütemény jelenik meg előttünk.
Dr Csernus Imre: A nő c. könyvéből is idéznék pár sort. Nem éppen léleksimogatóan fogalmaz, de nem is lenne értelme a munkájának, ha ezt tenné: „Emlékszem egy csajra, dagadt malacka volt, és bár tudta, hogy gondjai vannak, abban a pillanatban, ahogy meglátta a kaját, nem érdekelte semmi. Egyszer a lelki gondjai miatt főzött egy nagy tál tésztát, majd odaült a tv elé, és elkezdett zabálni. Miközben nézte, a televízióban tükröződve meglátta magát! Megundorodott önmagától, látva, hogy mi is tesz; majd azt mondta nekem: „Megálltam egy pillanatra, utána meg folytattam a zabálást.””
A mértéktelen és üres, de magas kalóriatartalmú ételek mindig valami hiányt igyekeznek pótolni életünkben. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor fel tudjuk tárni azokat a lelki gubancokat, amik a kövérséghez vezettek minket.
Én magam is súlyproblémákkal küzdöttem egészen fiatal felnőtt koromig. Volt, hogy én is lefogytam éhezéssel abban a hitben, hogy majd tudom tartani. Sosem sikerült. Nagyon sok buta módszert követtem és nagyon sokszor vonultam el a világtól, hogy ne lássák, milyen egészségtelenül igyekszem elnyerni és megtartani a vágyott alakot. Nincsenek csoda módszerek. Még egészségünk kárán sem, de egyáltalán érdemes lenne kockára tenni?
Az első komoly lépés az eredményes életmódváltás felé, ha elővesszük a mérleget és ráállunk. Nézzünk szembe a valódi súlyunkkal.
Ezután gondoljuk végig étkezési szokásunkat. Akár lépjünk oda a konyha szekrényhez és nézzük át alaposan a tartalmát. Szabaduljunk meg minden olyan élelmiszertől, ami nem támogat minket célunk elérésében. Nem muszáj kidobni, el is ajándékozhatjuk.
Ha nincs időnk beleágyazni magunkat, hogy mi lesz a számunkra megfelelő életmód, keressünk szakembert, aki segít nekünk ebben.
Az étkezés mellett fontos lesz a mozgás is. Ha mozgásszervileg teljesen egészséges vagy, szinte bármilyen mozgásformát választhatsz. Ha van probléma, akkor célszerű lesz kiegészíteni, gerinctréninggel, gyógytornával. A lényeg, hogy olyat válassz, amit szeretsz, ami feltölt energiával.
Attól, hogy egészséges ételeket választasz, az evés élményéről sem kell lemondanod. Ma már a hagyományos ízek, különleges ételek, desszertek egészséges és alakbarát verziója is elkészíthető/elérhető. Ráadásul felfedezhetők új ízek is, amik feledtetik a régi élvezeteket.
Fontos, hogy élvezd az utat, ami a célod felé vezet. Újra kiragadnék két részletet Ilike könyvéből. Igen, közben azon szerencsések közé tartozom, aki részt vett a tanfolyamán és közelebbről is megismerhette őt ? „Ahogyan érzed magad, miközben haladsz a célod felé, jelen esetben a gyógyulás irányába, annak eredménye fog visszaköszönni neked. Ha felszabadultan és örömmel teszed a dolgodat, akkor a megvalósulás folyamatában nincs időd az önsajnálatra és az ítélkezésekre, hiszen kizökkented magad a régi megszokott érzelmeidből, a figyelmedet a kívánt eredményre fókuszálod.”
„Minden testben rejtezik egy „ideális test”, hiszen csak az tud meghízni, így a Te testedben is benne rejlik az a forma és alkat, amire vágysz. Ennek tudatában, mindig ezt szem előtt tartva tedd a dolgodat. Sportolj, mert az elengedhetetlen, diétázz, vagy válassz nyugodtan olyan fogyókúrát, amely nem okoz traumát a szervezetednek. Csak mindig figyelj, hogy mindezt természetes jóérzéssel és türelemmel tedd. Az eredménnyel biztosan elégedett leszel.”
Köszönöm a figyelmed. Ha hasznosnak találtad ezt a bejegyzést, kérlek oszd meg másokkal is.